Hitelfelvételnél fontos szempont, hogy mekkora önrészt vár el a bank a vállalkozástól. Összeszedtük, mit fogadnak el önerőként a pénzintézetek, illetve milyen eszközökkel, forrásokkal növelhetjük a finanszírozás arányát egy részben kölcsönből finanszírozott beruházás esetében. A végére hagyjuk a legfontosabbat, az MFB ezen a téren is kedvezőbb feltételekkel támogatja a hazai vállalkozásokat.

A vállalkozói hiteleknél az önerővel kapcsolatos kérdésekkel elsősorban a beruházási hiteleknél találkozhatunk. Az önerő a vállalkozás saját forrása, az az összeg, amivel a felvenni tervezett hitelen kívül rendelkezik. A bankok arra az összegre tekintenek önerőként, melyet a vállalkozás valóban maga tesz bele a beruházásba, amit ténylegesen „kockáztat” az üzlettel. Ez azt jelenti, hogy egy részben támogatásból megvalósuló fejlesztésnél az elnyert állami vagy uniós hozzájárulás jellemzően nem számít bele az önerőbe a hitelfelvételnél. 

Beruházások esetében a kereskedelmi banki hitelek mellé elvárt önerő manapság általában 20-30 százalék, mértéke azonban több feltételen múlik, illetve hitelintézetenként is változó, kockázatosabb ügyletek esetében akár 40-50 százalék vagy még magasabb is lehet. Tehát, ha egy 10 millió forintos beruházáshoz elnyertünk 6 millió forint támogatást, a fennmaradó 4 millió forintból legalább 800 ezer-1,2 millió forintot kell önerőként előteremteni, a többi lehet a bankhitel.

Hogy mekkora önerő biztosítását várja el a bank, az sok mindenen múlik. Függ attól, a finanszírozó mennyire tartja kockázatosnak azt az iparágat, amelyben az adott vállalkozás működik, de sok múlik azon is, hogy magát a beruházást, annak megtérülését mennyire látja rizikósnak a pénzintézet. Fontos szempont a vállalkozás által termelt nyereség mértéke: minél profitábilisabb a cég, annál nagyobb törlesztőrészletet, vagyis annál több hitelt engedhet meg magának. A hitel futamideje is hatással van az elvárt önerőre. Ingatlanvásárlásnál a futamidő meghaladhatja akár a tíz évet is, míg gépvásárlásnál – az amortizáció miatt – átlagosan öt-hat évvel számolhatunk. 

A legjobb fedezet az ingatlan, bizonyos feltételekkel pusztán egy telek is beszámítható az önerő értékébe. Azt a telket, amelyet a közelmúltban már a tervezett beruházás céljára vásároltunk, a legtöbb bank elfogadja az önerő részeként. Ugyanakkor, ha a beruházás helyszíne a vállalkozás jelenlegi telephelyének egy része, akkor annak az arányos piaci értékét nem tudjuk beszámítani, mivel az nem a projekthez kapcsolható közvetlen „anyagi áldozat”.

Erősíthetjük a kölcsön biztosítéki hátterét -ezáltal növelve a hitelezhetőség mértékét- a hitel mögé tett garanciával. Az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kis- és közepes vállalatok finanszírozását támogatja kezességvállalásával mérsékelve az elvárt önerő mértékét.  A garancia díja igen kedvező különös tekintettel az igényelhető állami díjtámogatásra. A garanciadíj mértéke a kezesség mögötti biztosítéki háttértől és a hiteltípustól függ.

A kereskedelmi bankok piaci feltételek szerinti hitelkínálata mellett érdemes átnézni a támogatott konstrukciókat is. Az önerő tekintetében is igen kedvező hitelkonstrukciókat kínál a Magyar Fejlesztési Bank: a kereskedelmi bankok jellemzően 20-30 százalékos gyakorlatával szemben a cégek így akár 10 százalékos önerővel is forráshoz juthatnak. 

Kategória: Egyéb Publikálva: