Egyéb

Nagyban gondolkodnak

A milliárd forintnál nagyobb finanszírozási igényekre is van kedvező kamatozású hitel. A meglevő kapacitások bővítése és újabbak kiépítése a kiemelt célja az MFB Versenyképességi Hitelprogramjának. A programban legalább egy, legfeljebb pedig tízmilliárd forintot vehetnek fel a vállalkozások minden olyan hitelcélra, amely növeli  versenyképességüket, javítja tőkehelyzetüket, hitelképességüket és fejlesztési képességeiket vagy éppen kiszámíthatóbbá teszi a likviditásukat.

Az MFB kifejezetten nagyobb tőkeigényű projektek, vállalkozások számára létrehozott Versenyképességi Hitelprogramjában akár akvizícióra, de hitelkiváltásra is vehető fel kölcsön. A program keretében mérettől, ágazattól és gazdálkodási formától függetlenül vehetnek fel hitelt a kis-, közép-, és nagyvállalkozások változatos hitelcélokra. Ilyen lehet a cégek:

Az akvizíció és a hitelkiváltás  mellett természetesen beruházási és forgóeszköz-finanszírozási célra is felvehető hitel  – utóbbi pedig akár a likviditás finanszírozására is fordítható.

A legszigorúbb kitételt a felvehető összeg nagysága jelenti: forgóeszközhitel esetén minimum 1 milliárd Ft, maximum 5 milliárd Ft lehet a hitelösszeg. Minden egyéb esetben 1-10 milliárd Ft között igényelhető hitel . A maximális futamidő 15 év, a kamatozás piaci, a hitelhez 80 százalékos állami készfizető kezességvállalás kapcsolódik, melynek díja 0,1 százalék évente. A kölcsönt közvetlenül az MFB-nél , illetve öt kereskedelmi pénzintézetnél is lehet igényelni (Budapest Bank, Commerzbank, MKB, Sberbank, Takarékbank), forintban vagy euróban  – kifejezetten alacsony saját erő mellett.

A Versenyképességi Hitelprogram keretében összesen 150 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre – ez teszi teljessé az MFB Csoport Gazdaságélénkítő programjának hitelkínálatát, amelyben minden cég megtalálja a számára kedvező finanszírozást legyen szó induló vagy akár KATA adózású vállalkozásról, agrárcégről, közepes- vagy nagyvállalatról.