Újonnan alapított cégként jutott az ingatlan-vásárlásukat fedező hitelhez a Music Days Kft. – igaz, egy bejáratott üzlet továbbviteléhez kerestek finanszírozást. Nehezen szedték össze a 40 százalék önerőt, de így néhány év múlva már tényleg a sajátjuk lesz a stúdió, miközben mindez nem kerül nekik többe, mint az addigi bérleti díj.

Amikorra éppen kényelmesen berendezkedtek a Rózsa utcai alagsorban, megszokták a környéket és a környék is megszokta őket, a helyiség tulajdonosa bejelentette, hogy értékesíteni szeretné az ingatlant. Pedig már kezdett jól menni... Egy amatőr zenészeknek kialakított stúdió és próbahely persze képes néhány zenekart és embert magával vinni egy új helyre is, de azért ebben a szektorban fontos a helyszín, és egy váltással a kuncsaftok egy része eltűnhet. Ráadásul épp ebben az időben – 2016 elején járunk – kezdte az intézmény kialakítani az oktatási üzletágat is és már látszott, hogy a zenetanítás biztosítása jó ötletnek bizonyul. 
Nem kellett sokat matekozni, hogy kiszámoljuk: a bérleti díjnál nem lesz nagyobb összeg a hitel törlesztése sem, azt pedig már tudtuk, hogy ezt ki tudjuk fizetni a bevételekből – mondja Tarcsai Ádám, aki egy társával gyorsan egy cég – a Music Days Kft. – megalapítása mellett döntött. Azt ugyanis már tudták, hogy egy egyesületnek esélye sem lesz hitelt felvenni, míg azonban egy Kft. az ingatlan fedezete mellett kaphat kölcsönt. Bökkenő csak egy volt: induló cégként, lezárt üzleti év nélkül egy olyan bankot kellett keresniük, amely elhiszi: a már négy éve jól működő egyesület számait kft-ként is lehet hozni. A kereskedelmi bankoknál nem igazán jártak sikerrel, ám a Magyar Fejlesztési Bank pénzügyi partnerénél értő fülekkel hallgatták meg őket.
Üzleti tervet nem volt nehéz készítenünk, hiszen volt tapasztalatunk, tudtuk mire számíthatunk – hangsúlyozza Tarcsai Ádám, aki szerint még a papírmunkát is el lehetett viselni, ami a kölcsön felvételéhez kellett. Problémát inkább az önerő előteremtése jelentett, 40 százalékot kellett letenni, de ehhez már megvolt a motivációjuk, hiszen tudták: ha ez megvan, meglesz a hitel is. Így viszont néhány év múlva már minden szempontból saját tulajdonuknak tekinthetik majd a stúdiót. Az elmúlt másfél év nyugodtan is telt, a számok a várakozásoknak megfelelően alakultak, a próbaterem kiadása és a stúdió ma már csak a bevételeknek alig több mint a felét adja, míg immáron 40 százalékot jelent az oktatás (a maradékot a próbatermi büfé üzemeltetése és a hangszerbolt hozza).
Az ügyvezető szerencsésnek tartja, hogy találtak egy olyan konstrukciót, amely ilyen hosszú távú finanszírozást jelent a számukra, hiszen a tíz éves futamidő miatt sikerült olyan összegű törlesztőrészletet kialakítani, amely biztonsággal fedezhető a számukra. Most persze a próbaterem nehéz időket él át, hiszen a járvány miatt a teljes zeneipar leállt: a találkozások számának csökkentése a próbák számát is nullázta, miközben oktatni sem lehetett – pontosabban, csak online. Miután minden krízis jelenthet egyben akár lehetőséget is, ezért Tarcsai Ádámék három hét alatt kidolgoztak egy olyan online zeneoktatási anyagot, amellyel – a tapasztalatok szerint – az oktatók és a diákok is elégedettek. Ezzel bővítették ügyfeleik körét, mivel immár olyanokat is el tudnak érni, akik nem a fővárosban élnek – van hallgatójuk Erdélyből és Sopron mellől is. 


A Magyar Fejlesztési Bankkal együttműködő pénzügyi vállalkozás az MGV Magyar Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztő Zrt volt. 
Az MGV mikro-, kis-, és középvállalkozások számára kínál rugalmas, gyors és kedvező hitelfelvételi lehetőséget. Fő profilja a kisvállalkozások hitelezése, de nemrégiben megnyitották széftermüket is. Az MGV Zrt. bevallottan az egyik fontos céljának tekinti, hogy olyan mikro-, kis- és középvállalkozásokat is finanszírozzon, amelyek  valamilyen oknál fogva a bankoknál kiszorultak a finanszírozhatóság köréből. Az MGV Zrt. erősségei közé tartozik a gyorsaság, a rugalmasság és az előminősítés pontossága.
Az MGV Zrt. a hitelezésben a szokásos bankári biztosítékok (pl. ingatlanfedezet) mellett, de a kereskedelmi bankoknál sokkal gyorsabban és egyszerűbben nyújt hiteleket a vállalkozóknak - akár kezdő vállalkozásoknak is!

mgv.hu


 

Kategória: Egyéb Publikálva: