Egyéb

Hogyan lehet olcsóbb a cégautó?

Személyautót tartani egy vállalkozásban ma alapvetően luxusnak számít: az üzemeltetési költségek áfatartalma nem elszámolható, a magáncélú használat szabályai miatt a cégautóadó megfizetése aligha megkerülhető, miközben útnyilvántartás nélkül a lízingdíj áfájának is csak a fele vonható le. A tartós bérlet adózási szempontból jobb megoldás, de az üzemanyag áfatartalma ekkor sem lesz levonható.

Öt törvény határozza ma azt meg, hogy egy vállalkozásnak hogyan kell adóznia a birtokában lévő vagy az általa igénybe vett járművek így példáulegy személygépkocsi után. A jogszabályok leginkább a magánhasználatot szeretnék szankcionálni, a törvényalkotók ezért a személyautók esetében kizárják például az áfa visszaigénylésének lehetőségét az üzemeltetési költségnél és itt tulajdonképpen már a magánhasználat esélye is elegendő ahhoz, hogy cégautóadó fizetési kötelezettség keletkezzen. Persze a személyautót a különböző törvények különböző módon határozzák meg, a legszigorúbb az áfa előírás, amelynél csak az öt tonnánál nehezebb és 9 főnél többet szállító járművek minősülnek busznak. Számít az is, hogy el van-e választva az első és a hátsó rész, valamint, hogy a kivitel igényes-e. A cégautóadó és az szja szempontjából azonban a 2,5 tonnánál nehezebb járművek már mentesülnek az adófizetési kötelezettség alól, miközben a személyszállítási kapacitás határa 8 főnél van meghatározva. Az illetéket és a súlyadót viszont a forgalmiba írt osztályozás szerint határozzák meg. Ezek alapján az is előfordulhat, hogy ez utóbbiakat személygépkocsira fizetjük, miközben a cégautóadó alól mentesülünk, de valószínűleg kevesen vesznek csak azért Hummert, hogy ezt a lehetőséget kihasználják. Valójában az a helyzet, hogy a forgalmiban teherautónak minősített kisáruszállító áfa és cégautóadó szempontjából néha bizony személygépkocsinak minősül, így aztán az adóterhek máshogy alakulnak, mint azt eredetileg a vállalkozás gondolta volna. 

Személyautók esetén ugyanis alapesetben nem lehet elszámolni a beszerzés, az üzemeltetés, a benzin és az alkatrészek, illetve a szerviz áfáját. Kivétel, ha valaki útnyilvántartással bizonyítja, hogy csak céges célokat szolgál a kocsi, ennek igazolását kérheti az adóhivatal. A munkába járás például egyből magánhasználatnak minősül. Azon személyautók után pedig, amelyeket cég tulajdonol vagy amelyek után költséget számoltak el, meg kell fizetni a cégautóadót. (Ez utóbbi alól két kivétel van: a munkába járás költségtérítése, ahol kilométerenként maximum 15 forintot lehet fizetni, valamint az üzleti célú kiküldetésre fizetett költségtérítés.) Vagyis: ha a benzinköltséget el szeretnénk a cégben számolni, akkor vagy teherautót (buszt) vegyünk vagy pedig az áfalevonási korlátozás mellett a cégautóadó megfizetésével is számolni kell. Minden más esetben meg kell fizetni az adót, amelyet a környezetvédelmi osztály és a motor teljesítménye határoz meg. Egy nagyobb teljesítményű régebbi kocsi a cégben akár havi 44 ezer forintos kiadást is hozhat, míg a legkisebb fizetendő összeg is 7700 forint havonta. Jó hír azonban, hogy a cégautóadó és a gépjárműadó alól is mentes minden tisztán elektromos, plugin hibrid és hatótávnövelt elektromos autó – ezért érdemes a zöld rendszámmal futó autók köréből választani cégautót.

A cégautóadó mértéke

Teljesítmény (kW) 0-4 környezetvédelmi osztály 6-10 környezetvédelmi osztály 5, 14, 15 környezetvédelmi osztály
0-50 16 500 Ft 8800 Ft 7700 Ft
51-90 22 000 Ft 11 000 Ft 8800 Ft
91-120 33 000 Ft 22 000 Ft 11 000 Ft
120 felett 44 0000 Ft 33 000 Ft 22 000 Ft


Mindez annyit jelent, hogy a vállalkozásban személyautót tartani nem feltétlenül a legjobb üzlet. A cégautó adójából ugyan levonható a súlyadó, de a mai társasági adókulcsok mellett valójában akkor éri meg a kocsit a cégben tartani, ha több mint havi 90-100 ezer forint költséget el lehet számolni rá. 

Jobb megoldást jelent, ha nyílt végű pénzügyi lízinggel vagy tartós bérlettel vásároljuk meg az autót – ezekben az esetekben, ugyanis már az áfa vagy annak egy része is levonható. Az üzemanyag ugyan továbbra is áfamentesen számolható el, ám a tartós bérlet esetén (amikor a jármű nincs is a cég tulajdonában) a bérleti díj, a szerviz és a karbantartási költségek áfa-tartalma leírható. A lízingnél erre azonban csak akkor van lehetőség teljes mértékben, ha kizárt a magánhasználat (ezt útnyilvántartással bizonyítani kell), vagy arányosítani lehet a magánhasználat mértéke szerint az áfát – ha ezzel nem szeretnénk bíbelődni, akkor pedig a forgalmi adó 50 százalékát írhatjuk le.