A bor, mint adómentes céges juttatás?
November 16-án lép hatályba az az október elején kiadott kormányrendelet, mely alapján a borászati termékek bizonyos feltételekhez kötve ugyan, de céges juttatásként adómentesen, ajándékként adhatók partnereknek vagy munkatársaknak.
Mit ír a jogszabály?
A bor, mint céges ajándék egyáltalán nem újdonság a vállalati szférában: reprezentációs és nem reprezentációs célú vendéglátásban, valamint üzleti, illetve csekély értékű ajándékként egyaránt kedvelt terméknek számító italfajta. Ahogy az ilyen jellegű juttatások után, úgy a borok esetében is igaz, hogy 1,18-szoros adóalapra összesen 33,04 százalék adóval kellett számolnia a vállalkozásoknak. Ez fog változni november 16-tól, azonban adótartalom szempontjából nem teljesen mindegy, hogy honnan, milyen céllal és milyen bort szerzünk be.
Milyen bort vegyünk és honnan?
A kormány döntése alapján a minőségi borok, azaz az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel, vagy az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borászati termékek mentesülnek 2023. november 16-tól a reprezentációs adó megfizetése alól, de csak és kizárólag abban az esetben, ha a terméket közvetlenül az azt megtermelő borászattól vásárolják meg.
Ebből következik az is, hogy míg az ajándékokat és reprezentatív felhasználású borokat a vállalkozások eddig jellemzően a nagy borkereskedőktől vásárolták, ősztől, az adómentesség érdekében érdemes lesz inkább a borászatokhoz és termelőkhöz fordulnia a cégeknek.
Milyen esetekben ajándékozhatunk bort?
Az érvényes személyi jövedelemadó szabályozások szerint
- a reprezentatív vendéglátás lehet a juttató cég tevékenységével összefüggő üzleti, hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéleti rendezvényen, eseményen, illetve az állami, egyházi ünnepek alkalmával nyújtott vendéglátás (étel, ital) és a rendezvényhez, eseményhez kapcsolódó szolgáltatás.
- az üzleti ajándék a juttató tevékenységével összefüggő üzleti, hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéleti kapcsolatok keretében adott ajándék, ingyenesen vagy kedvezményesen adott termék, nyújtott szolgáltatás, valamint kizárólag erre szóló utalvány.
- csekély értékű ajándék a dolgozóknak évente egy alkalommal adható juttatás, melynek értéke legfeljebb a minimálbér tíz százalékát éri el – ez a keretösszeg idén 23 200 forint.
A fentiekből kimaradt az úgynevezett nem reprezentációs célú vendéglátás, melynek terén szintén hozhat némi változást az új „borszabály”. Az ebbe a hatályba sorolható céges, dolgozókat vendégül látó rendezvények – például év végi, vagy karácsonyi ünnepség – alkalmával ugyanis előfordulhat az, hogy jobban megéri majd a vállalkozásnak saját magának beszereznie bort, mintsem céges rendezvénynek otthont adó vendéglátóhelytől megvásárolnia azt. Ez persze nagyban függ attól is, hogy a rendezvény helyszíne számít-e fel költséget a külső forrásból behozott italokért, és ha igen, milyen értékben teszi mindezt.